A gyáriparosok szövetsége szerint a Mol „profilidegen területre lépett”, emiatt sem működik rendesen a hulladékkoncessziós rendszer. A gyártók sokallják a hulladékkezelésért fizetett díjat, szerintük nincs arányban a szolgáltatással, ezért adónak minősítik. Szerintük káosz van a hulladékpiacon, nincsenek megbízható adatok se.
FRISSÍTÉS:
Cikkünk megjelenése után az MGYOSZ levélben jelezte, hogy az általunk tanulmányként emlegetett dokumentum szerintük egy munkaanyag, amelynek tartalmát nem tekintik véglegesnek, így nem tükrözi az MGYOSZ végső álláspontját.
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. 2023-as beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy a társaságnak nincsenek pontos adatai a saját üzletviteléről.
Ahogy lapunk korábban beszámolt róla, nem sikerült a jogszabályi előírásoknak megfelelően elkészíteni a MOHU tavalyi évre szóló beszámolóját, pedig 2023. július 1-jétől a MOHU felel a kommunális és az intézményi hulladékszállításért, vagyis azért, hogy elszállítsák a lakosság által kihelyezett kukákat és a cégeknél termelődött, sok esetben értékkel bíró hulladékot.
Ehhez kapcsolódóan: Nem fogadta el a szaktárca a Mol hulladékos cégének a beszámolóját
A MOHU felel többek között a hulladékok átvételéért, a különböző hulladékudvarok működéséért, a roncsautók megsemmisítésért, a visszaváltható palackokkal kapcsolatos ügyintézésért, az intézményi szegmensben pedig a cégeknél keletkező fa-, papír-, műanyag- és fémhulladék felvásárlásáért.
Miután a MOHU adatszolgáltatásával gondok adódtak, a hulladékpiac működését felügyelő tárca, az Energiaügyi Minisztérium nem fogadta el a Mol hulladékos cégének beszámolóját.
A MOHU-nak a törvények értelmében május 31-ig kell leadnia az előző évre vonatkozó jelentést a szaktárcának, a minisztériumnak pedig szeptember 30-ig kell ez alapján kiadnia a teljesítésigazolást a koncesszornak, vagyis a MOHU-nak. Ebben a jelentésben nagyon részletes adatokat kell prezentálni a különböző hulladékáramokról és a cég pénzügyi mutatóiról.
Eltérő részletezés
A koncessziós rendszer tavaly július 1-jén indult, vagyis az idei az első év, amikor a MOHU beszámolót küldött az Energiaügyi Minisztériumnak. Ez a Szabad Európa birtokába került, valamint az arra adott minisztériumi reakció is.
A MOHU a Szabad Európának nem, a Telexnek viszont válaszolt az üggyel kapcsolatban. E szerint „a minisztérium nem visszadobta a beszámolót, hanem a korábbi nyilvántartásuktól eltérő részletezést kért, amit hiánypótlásként a megadott határidőre fognak megküldeni”.
Az Energiaügyi Minisztérium leveléből azonban egyértelműen kiderül, hogy a szaktárca kijelentette, hogy „a beszámolót ebben a formában nem javasoljuk elfogadni”, mert kiegészítésre, pontosításra szorul. (A szaktárca levele alább olvasható.)
(Ha nem jelenik meg a dokumentum, ezen a linken tudja megnézni.)
A MOHU Telexnek küldött válasza azt sugallja, mintha a minisztérium valami különleges, „a korábbi nyilvántartásuktól eltérő részletezést” kért volna a koncessziós társaságtól, pedig az Energiaügyi Minisztérium nem kért mást, csak a jogszabályok által előírt adatszolgáltatást, amit a MOHU nem teljesített. A Mol hulladékos cége eredeti beszámolójában – még a minisztériumi reakció előtt – leírta, hogy a jogszabály által megkövetelt adatok nem állnak a rendelkezésére.
Érdemes szó szerint idézni a három bekezdésből álló részt, mert több adatszolgáltatás helyére másolta be a MOHU.
„Jelenleg a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. ilyen mélységű adatszolgáltatásra vonatkozó rendszerrel nem rendelkezik, tekintetbe véve, hogy az előírások és az eddigi egyeztetések alapján nem merült fel igényként, továbbá a jelenlegi OKIR rendszerben történő adatszolgáltatás által kinyerhetők, így a kettős adatszolgáltatás és az ezáltal felmerülő erőforrás-duplikáció elkerülhető.
Az adatok kinyerése és biztosítása érdekében szükséges tételesen áttekinteni azok elérési pontjait, illetve a rendszer által nyújtott lehetőségeket. Az információk egy része biztosítható a jelenleg rendelkezésre álló erőforrások segítségével, azonban jelentős része kizárólag pótlólagosan, visszamenőleges jelleggel történő koncesszori alvállalkozói biztosítással, illetve azok MOHU MOL általi ellenőrzésével és összegzésével lehetséges.
Ezen feladat idő-, erőforrás- és költségigénye még szintén vizsgálandó tényezők, melyet haladéktalanul megkezdünk.”
A MOHU összesen hat rubrikába írta ugyanezt, vagyis nem tudta megmondani, mennyi hulladékot adtak le a hulladékudvarokon, átvételi helyeken, gyűjtőhelyeken, hulladékgyűjtő pontokon, átrakóállomásokon és tárolókon; mekkora mennyiség ment előkezelőnek, hasznosítónak, ártalmatlanítónak és külföldi kezelőnek; illetve lett belőle RDF (másodlagos tüzelőanyag).
Egy forrásunk szerint nem csoda, hogy a minisztériumban is felment a pumpa, hiszen a MOHU felel a hazai hulladékpiac működéséért, a cég látja a forgalmi adatokat, neki kell az adatokat nyilvántartania. Erre a nonszensz helyzetre egyébként utalás is van a szaktárca reakciójában, miután az Energiaügyi Minisztérium megjegyzi: adatok hiányában a MOHU egyáltalán hogyan számol el az alvállalkozóival?
Tudni kell a hulladékkoncesszióról, hogy az állam úgy adta át a rendszer működtetését a MOHU-nak 35 évre, hogy a cégnek nagyrészt koordinációs szerepe van. A közszolgáltatási résztevékenységhez tartozik a lakossági, vagyis a kommunálisszemét-szállítás és a hulladékudvarok működtetése. Ez korábban állami és önkormányzati feladat volt, a Mol koncessziós vállalata egyszerűen átvette a cégeket a munkásokkal és a kukásautókkal együtt. Lényegében ugyanazok végzik a munkát, akik eddig, nem sok minden változott.
A MOHU megkapta a korábban szabadpiaci elven működő intézményi résztevékenységet. A cégeknél keletkező csomagolási vagy a gyárakban keletkező egyéb fa-, papír-, műanyag- és fémhulladékok tartoznak ide. Ezért korábban versengtek a cégek, hiszen pénzt fizettek a hulladékért, amelyet kezelés után értékesítettek. A koncessziós rendszer előtt egy cég tendert írt ki a hulladékos cégeknek, hogy ki ad több pénzt érte, ma már csak a MOHU-nak adhatják el annyiért, amennyiért átveszi, viszont nagy valószínűséggel ugyanaz a vállalat szállítja el – most már a MOHU alvállalkozójaként, ahogy ők fogalmaztak, bérmunkásaként – a hulladékot, amelyik eddig.
Ilyen értelemben nem történt nagy változás, a cégek ugyanúgy adatközlésre kötelezettek, a MOHU-nak pedig adatokat kell gyűjtenie. Ez logikus, hiszen ez alapján a begyűjtött vagy elszállított mennyiség alapján fizeti ki az alvállalkozóit is, de egyébként is törvényi előírás. Valamiért mégsem tudta a beszámolójában a MOHU prezentálni a forgalmi adatokat.
A MOHU arra is hivatkozott, hogy a jogszabály által előírt adatok „a jelenlegi OKIR rendszerben történő adatszolgáltatás által kinyerhetők, így a kettős adatszolgáltatás és az ezáltal felmerülő erőforrás-duplikáció elkerülhető”.
Ezzel is akadt egy probléma. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) környezetvédelmi bizottságának júniusi ülésén a koncessziós rendszer volt a téma. Szerették volna összeszedni az adatokat, de például hiába jogszabályi kötelezettség, a MOHU nem tett közzé adatokat az intézményi résztevékenységről. Ezért megnézték az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatásait. (Az OKIR az EPR-bevallások, míg a NAV a környezetvédelmi termékdíj alapján kap adatokat. Vannak módszertani eltérések, ezek egy részét az adatokban korrigálták.)
A két adatbázisba a hulladékkibocsátók (például csomagolóanyag-, elektronikaiberendezés-, autógyártók) szolgáltatnak adatokat. Az OKIR szerint műanyagból (egyutassal együtt) 150 ezer tonna, papírból 214, fémből 36,4, fából 177, üvegből 53, csomagolóanyagból 620 ezer tonnát bocsátottak ki 2023-ban. A NAV viszont műanyagból (egyutassal együtt) 170 ezer, papírból 248, fémből 37,3, fából 202, csomagolóanyagból 752 ezer tonnát regisztrált. Egyedül a fém esetében mondható, hogy nagyon kicsi az eltérés a két adatbázis között.
Az Energiaügyi Minisztérium nem hiába követeli a MOHU-tól a törvények által előírt adatszolgáltatást, mert a hulladékkoncessziós rendszerben a cég láthatja, hogy a kibocsátott mennyiségből mennyit gyűjtöttek be, kezeltek, ártalmatlanítottak, használtak fel újra. Egyedül a MOHU tudja – vagy legalábbis kellene tudnia –, hogy mi folyik a hazai hulladékpiacon.
Az MGYOSZ tanulmánya szerint „a megismert és különböző forrásokból származó (NAV, OKIR, MOHU) adatok közötti ellentmondásokból szakmai következtetés csak egy vonható le, a teljes hiteltelenségük. (…) Minden további elemzéshez az adatok felülvizsgálata, illetőleg jogszabályi változtatások meghozatala szükséges” – tették hozzá. A szervezet szerint nem kerülhető el – különösen a MOHU részéről – a kiugróan eltérő adatokat tartalmazó bevallások egyeztetése a kötelezettekkel, szükség esetén pontosítása.
A papíron kívül…
Az MGYOSZ tanulmányának egyik érdekes részlete a hasznosítási adatok elemzése. E szerint a 2011-es újraállamosítás előtt voltak a legjobb arányok, azóta folyamatosan romlanak. A trendet megszakítja a koncessziós rendszer első fél éve, amikor is a papíron kívül minden anyagáram esetében romlottak a hatékonysági mutatók.
Pedig a koncessziós rendszer indulásával párhuzamosan állt át Magyarország a körforgásos gazdaságra. Elindult a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR), ahol háttérbe szorult a termékdíj. Az EPR-nek az a lényege, hogy a gyártók előre kifizetik az új termékek hulladékkezelési díját.
Míg termékdíjból éves szinten 85 milliárd forint folyt be, addig EPR-díjból ennek többszöröse, 240 milliárd. A termékdíjból 14 milliárdot költött az állam hulladékhasznosításra, a többi ment a közös kasszába, illetve ebből finanszírozta a közszolgáltatás negyven-ötvenmilliárd forintos veszteségét. A cégek az új rendszerben nem az államnak, hanem közvetlenül a MOHU-nak fizetnek; ez a körülbelül 240 milliárd forintos összeg áll éves szinten a MOHU rendelkezésére, hogy a korábbinál hatékonyabb hasznosítási arányokat érjen el. Ezzel indokolta ugyanis a kormány a koncesszió létjogosultságát: sokkal hatékonyabban tudja egy magáncég elvégezni az EU által elvárt hasznosítási arányok növelését.
Az MGYOSZ szerint egyébként felmerül a keresztfinanszírozás gyanúja a koncessziós rendszerben. Az, hogy az EPR-díj – vagyis egy új termék későbbi hulladékkezelésének költsége – ilyen magas Magyarországon, azt feltételezi, hogy a gyártókkal fizettetik meg a rezsicsökkentett kommunálisszemét-szállítás veszteségét.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a magyar EPR-díjak sokkal magasabbak, mint például Ausztriában. Az MGYOSZ szerint az egyik legjobb – az osztrák ARA által működtetett begyűjtői és hasznosítói – rendszerrel való összevetésből megállapítható, hogy Magyarország úgy tud hasonló eredményt felmutatni, hogy itt kilogrammonként 173 forintot kell fizetniük a gyártóknak, míg Ausztriában csak 25-öt. Az EPR-díj azt jelenti, hogy mennyibe kerül hasznosítani egy kilogramm hulladékot. Magyarországon hatszor annyiba, mint Ausztriában.
Ehhez kapcsolódóan: A Mol-koncesszió ára: egy monitor hulladékdíja közel ötször drágább lett, mint Ausztriában
De nézzük a műanyagot. Az osztrák hasznosítási arány 31,6 százalék, míg a magyar 24,9, miközben a díjtétel Magyarországon 219 forint kilónként, az osztrák rendszerben 175 forint. Az MGYOSZ tanulmánya szerint az üvegnél különösen kirívó, hogy az osztrák 81,6 százalékos hasznosítási aránynál a díjtétel 32 forint kilónként, míg a hazai, nagyon rossznak számító 28,1 százalékos arányt közel dupla annyi pénzből oldjuk meg (77 forint kilogrammonként).
Az uniós és a hazai jogszabályok szerint a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszerben a gyártók által fizetett pénzügyi hozzájárulás díja nem haladhatja meg a hulladékkezelés költséghatékony összegét. Az MGYOSZ szerint miután a díjakat állami szerv állapította meg, és a koncessziós társaság a kedvezményezett, a túlzott mérték vélhetően tiltott állami támogatást eredményez. „Jelen formájában a választott megoldás adónak minősül” a tanulmány szerint.
A szervezet szerint felelősség terheli a koncesszort is, aki „számára profilidegen területre lépett, és felkészületlenül érte az általa vállalt feladat mértéke és nemzetgazdasági jelentősége”.
„Miközben a megoldandó feladatok tornyosultak, az EPR-díjak számításához sikerült olyan kiinduló adatokat megadnia, amelyek alapján nemzetközi összehasonlításban is magas EPR-díjak születhettek” – állapítja meg a tanulmány.
Kerestük a MOHU-t is, de cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak.
