A héten még nem került a szalagcímek közé az Európai Tanácsnak a május 9-i Európa-napot ünneplő videója körüli – vérmérséklettől függően – komikus, kicsinyes vagy szomorú civakodása. Nem is kellene, hiszen ez nagyon is brüsszeli belügy. De az egész epizód, amely még mindig nem jutott el a végkifejletig, tökéletesen illusztrálja az Európai Uniót és sokrétűségét.
A részben kafkai abszurdot, részben camus-i szürrealizmust idéző sztori hétfőn kezdődött, amikor arról kaptam értesítést egy diplomatától, hogy sokan morognak az idei Európa-napi videóval kapcsolatban, amelyet a tanács sajtószolgálata állított össze. A videót lehet egyfajta meglehetősen önelégült éves gyakorlatnak nevezni, amelyben a huszonhét uniós tagállam nagykövetei filmre veszik magukat, amint saját nyelvükön boldog Európa-napot kívánnak.
Így nézett ki az Európai Tanács 2021-es Európa-nap-videója
A különböző videókat videókollázzsá állítják össze, és közzéteszik a közösségi médiacsatornákon egy olyan napon, amikor az uniós polgárok többsége még dolgozik, de az uniós intézmények zárva tartanak. Miért van szabadnap az eurokraták számára? Hogy megemlékezzenek az 1950-es Schuman-nyilatkozat bemutatásáról, amely sok tekintetben a mai Európai Unió kiindulópontja volt.
Az egész nagyon ártalmatlan, és valószínűleg idén is az lesz – egy kis csavartól eltekintve.
Szabad-e dicsőséget kívánni Ukrajnának?
Amikor kiment a felkérés a tagállamok képviselőihez a videó rögzítésére, néhányan, nevezetesen Észtország, Görögország, Litvánia és Lengyelország a videó köszöntőjébe beleszőttek néhány szót Ukrajnáról. Azt a kívánságot fogalmazták meg, hogy a háború sújtotta keleti szomszéd is élvezhesse ezt a napot.
A videó végére odabiggyesztették a Slava Ukraini (Dicsőség Ukrajnának) szlogent, illetve a görögök megjegyezték: az idei Európa-nap valójában addig nem lehet boldog, amíg Ukrajnában katonai agresszió folyik. (Magáról a jelmondat származásáról nem indult vita, azaz hogy bűncselekményeket is elkövető és később a megszálló nácikkal is együttműködő nacionalistákhoz köthető-e az eredete.)
Lengyelország 2022-es üzenete szerint „Az idei Európa-napról az Ukrajna elleni orosz agresszió közepette emlékezünk meg. Az EU-nak a lehető leghamarabb biztosítania kell a teljes jogú EU-tagság perspektíváját Ukrajna számára”
A videókollázs végleges tervezetének bemutatásakor a tagállamok uniós képviseleteinek egyes sajtóval és kommunikációval foglalkozó tisztviselői morgolódni kezdtek, Spanyolország esetében ez a nagykövet szintjéig jutott.
Lehet-e úgy csinálni, mintha nem lenne háború Európában?
Az e-maileken és csetprogramokon keresztül folytatott élénk viták során számos kérdés merült fel: Miért a vegyes üzenetek? Nem csak az volt a kérés, hogy boldog Európa-napot kívánjanak? Nem tűnik kissé furcsának, hogy egyesek vidáman és meglehetősen festői háttérrel kívánnak boldog Európa-napot a nézőknek, míg mások ünnepélyes arccal az ukrajnai háborút is belerángatják az egészbe?
Magam is láttam a videótervezetet, és be kell vallanom, hogy elég megdöbbentő volt a kép, amikor az egyik nagykövet az EU hivatalos himnuszát, Beethoven Örömódáját zongorázta, a másik pedig a kontinensen most zajló emberi szenvedést siratta.
Mégis, mindez sok szempontból annyira európai uniós. Először is ott van az egésznek a bürokratikus kicsinyessége. Ez végül is csak egy videó, amelyet aligha néz meg bárki is. De mivel Brüsszel a végtelen ülések és megbeszélések helyszíne, ahol évente több ezer döntést hoznak kisebb-nagyobb ügyekben, egyáltalán nem meglepő, hogy még ebből is vita lett.
Aztán ott van az abszolút köldöknézés, amihez Brüsszel olyan jól ért. Egy olyan időszakban, amikor Európa nagy része lángokban áll, a második világháború óta a legsúlyosabb konfliktus zajlik, hogy tud bárki mosolygós arccal boldog Európa-napot kívánni vagy legalábbis említés nélkül hagyni Ukrajnát?
Amikor összekeverik az EU-t Európával
Sokatmondó, hogy éppen a balti államok, Lengyelország és Görögország – amelyeknek történelmi kapcsolatai vannak olyan helyekkel, mint Odessza és Mariupol – említi meg, ami a szomszédjában történik. Itt hívnám fel a figyelmet az EU egy másik jellegzetes vonására, Európa és az Európai Unió összekeverésére.
Nagyjából (attól függően, hogyan számoljuk) az európai államok fele nem tagja a klubnak, mintegy háromszázmillió európai nem uniós polgár. Mégis gyakran halljuk, hogy brüsszeli figurák Európára hivatkoznak, ami sokszor csak lusta leegyszerűsítés, de néha valódi bosszúságot okoz.
Például amikor egy francia európai biztos tényszerűen kijelenti, hogy Belarusz nem Európában van, vagy amikor számos, az uniós intézményekhez kötődő ember megjegyzi, hogy a Nyugat-Balkán jövője Európában van, mintha az egész régió jelenleg céltalanul sodródna az Atlanti-óceánon.
Ha ez egy igazi Európa-nap, amelyet meg kell ünnepelni, akkor bizonyára nem ártana, ha Ukrajnát, valamint számos más, nem uniós európai államot is megemlítenének, vagy akár csatlakoznának az ünnephez.
Az EU az elkenés nagymestere
De az EU-szimbolizmus még nem ér véget ezzel a kis történettel. Ha egy kicsit komikusabb szemszögből nézzük, valójában az EU két, filozófiailag legvitatottabb kérdését látom benne tükröződni. Az első és legnyilvánvalóbb az „EU à la carte kontra mindenkinek egy kaptafa” – ez a vita mindent áthat az euró használatától kezdve a közös uniós külpolitika lehetőségéiig.
Tartalmazhat-e egy Európa-napi videó eltérő kívánságokat, vagy csak egyetlen, összehangolt üzenetet szabad közvetítenie?
Másodszor itt van az örökös vita arról, hogy a különböző uniós fővárosok hogyan tekintenek a Brüsszelből érkező utasításokra. Ez most egy olyan uniós rendeletre hasonlított, amely nem hagy teret az értelmezésnek, vagy inkább egy uniós irányelvre, amely nagyobb mozgásteret hagy, ha a végeredményről van szó?
Hogy fog végződni az egész? A mai napig nincs megoldás a láthatáron. A megbeszélések mostanra két lehetőségre szűkültek: egyszerűen a tavalyi videókat használják, amelyek nyilvánvalóan semmilyen utalást nem tesznek Ukrajnára, vagy pedig a videókat felhasználják úgy, ahogy vannak, aztán hozzájuk adnak egy másik videót, amelyben minden nagykövet valamilyen módon szolidaritást vállal Kijevvel.
És itt jön mindezek közül a leginkább uniós sajátosság: a végén lesz valamiféle kompromisszum, amelyet mindenki valamiféle győzelemként könyvel majd el.
