Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Átlépte a negyvenezret a halottak száma a Gázai övezetben


Utcakép a Gázai övezetben
Utcakép a Gázai övezetben

A Hamász terrorszervezet uralta palesztin enklávé egészségügyi hatóságai szerint mára legkevesebb negyvenezer halálos áldozatot követelt a tavaly október elején megindított izraeli katonai művelet.

A gázai tájékoztatás szerint emellett mintegy 92 ezer ember megsebesült a zsidó állam offenzívájában. A 2,3 milliós helyi lakosság több mint 85 százaléka lakóhelye elhagyására kényszerült.

A helyi egészségügyi minisztérium statisztikáiban nem tesznek különbséget civilek és harcosok között, azonban a tájékoztatás szerint a halálos áldozatok mintegy kétharmadát nők és gyerekek teszik ki.

A halottak száma a friss adatközlések szerint jelenleg 40.005, de sokak szerint a valós szám ennél több ezerrel magasabb lehet, ugyanis sok holttest maradhatott még a romok alatt.

Izrael azután indított háborút Gázában, hogy szélsőséges fegyveresek a határkerítésen áttörve október 7-én mintegy 1200 embert lemészároltak és körülbelül 250 túszt ejtettek, akik közül 111 továbbra is a Hamász fogságában van, így tizenöt nő és két, öt év alatti gyermek is. Az érintettek közül 39-en életüket vesztették.

A harcoknak eddig 329 izraeli katona esett áldozatául. Jeruzsálemi közlés szerint már több mint 15 ezer Hamász-fegyveressel végeztek, erre azonban nem mutattak be bizonyítékot.

Ehhez kapcsolódóan: Indul a gázai tűzszüneti tárgyalások új fordulója, de miért olyan bizonytalan egy megállapodás?

A zsidó állam többször leszögezte, hogy addig folytatja a harcot, amíg el nem éri a céljait, vagyis a Hamász teljes felszámolását és az elhurcolt emberek mindegyikének hazajuttatását.

Azt is határozottan állította, hogy mindent megtesz a civil életek megóvása érdekében, és azzal vádolta a Hamászt, hogy élő pajzsként használja a polgári lakosságot, amikor a sűrűn lakott területeken harcol, ahol egész labirintust épített ki alagutakból, bunkerekből, rakétavetőkből és mesterlövészállásokból.

A terroristák vérengzését követően azonnal elindított pusztító izraeli hadművelet tovább súlyosbította a humanitárius válságot a Gázai övezetben.

A területen július 3-ig az építmények mintegy 59 százaléka megsemmisült vagy megrongálódott. Friss szakértői becslések szerint több mint félmillió ember tapasztalhatja meg az éhezés legsúlyosabb formáját a következő hónapokban.

Sokan attól tartanak, hogy a konfliktus szélesebb regionális háborúvá eszkalálódhat, miután Izrael és a Hezbollah síita libanoni fegyveres szervezet napi szinten lövi egymást.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG