Tavaly novemberben írtunk egy kétgyermekes anyáról, akinek – mire kiderült, mi okozza valójában a térdproblémáit – már nem lehetett megmenteni a lábát. Ellátása a koronavírus-járvány derekára, a kórházi várólisták megnyúlásának, az egészségügy kifulladásának idejére esett. Éva pár hete meghalt.
A negyvenes évei elején járó, kétgyermekes Éváról néhány hónappal azután írtunk először, hogy térd fölött amputálták a bal lábát, mert úgynevezett secunder chondroszarkóma alakult ki a térdízületben. Miközben a kormány azt kommunikálta, milyen remekül kezeli a koronavírus-járvány okozta helyzetet, szinte semmit sem lehet tudni azokról a láthatatlan áldozatokról, akiknek a gyógyításával gyakorlatilag leálltak ezekben az években, és akiknek ez döntően ronthatta az életkilátásait.
Éva elmondása alapján mutattuk be, hogyan jutott el tavaly az amputációig, hogyan halasztódtak a járványkezelésre való hivatkozással hónapról hónapra a vizsgálatok, hogy nőtt a várakozási idő, míg végül kiderült, hogy rákos daganat van a térdében, és már nem lehetett megmenteni a lábát.
Beszélgetéseink alapján saját magát is okolta, sok mondata kezdődött úgy, mi lett volna, ha… Ha az elején jobban megijed, ha jobban utánamegy, ha hamarabb kiderül, hogy ez nem egy sima csontkinövés. Ha ő maga erőszakosabb, ha határozottabb, ha bátrabban képviseli az érdekeit, ha többet kérdez az orvostól.
Hibáztatta a körülményeket is. Úgy érezte, ha nincs a Covid, talán meg lehetett volna menteni a lábát. Arról a tapasztalatáról is beszélt, hogy szerinte nem indul egyenlő eséllyel a gyógyulás felé vezető úton az, aki több száz kilométerre él a fővárostól vagy messze más, nagyobb kórházaktól is, és nincs anyagi lehetősége arra, hogy kifizesse a magánellátást.
Éva arról is beszélt a Szabad Európának, milyen nehézkes a rehabilitáció, mert bár mindenki nagyon profi és kedves, de nagyon kevés a szakember. Kevés idő jut kipróbálni az ideiglenes protézist, amiről azután az ő esetében be is bizonyosodott, hogy nem jó. Kényelmetlen, rendkívül fájdalmas volt a viselése, inkább mankózott, miközben újra aktív életet akart élni.
Azt is megdöbbentőnek és érthetetlennek tartotta utólag, hogy miközben az a rákfajta, amely megtámadta az szervezetét, és képezhet áttétet, általában a tüdőben, őt arról győzködte az ortopéd szakorvos, hogy felesleges onkológussal egyeztetnie. Az pedig fel sem merült, hogy behívják CT-re. Mint mondta, saját magának kellett intéznie ezt is.
Alapvetően azonban bizakodó volt tavaly november elején, amikor utoljára beszéltünk:
„Biciklizni nyilván nem fogok, de olyan protézist szeretnék, amivel biztonságosan tudok mankó nélkül közlekedni, bejárni dolgozni, ellátni itthon a családomat, megint kirándulni a gyerekekkel és a férjemmel. Van ilyen, a készítőjével is egyeztettünk már.”
Úgy gondolta, hogy amíg vár a protézisre és a nagy nehezen kieszközölt CT-leletére, beoltatja magát koronavírus ellen. Ehhez akart regisztrálni, amikor rábukkant az egészségügyi térben a CT eredményére. A vizsgálat kimutatta, hogy több daganat, áttét van már a tüdejében.
Hosszan lehetne írni arról, hogy passzolta le a felelősséget és a beteget is magáról az onkológus és a sebész, hogy teltek így el ismét hetek. Hogyan jutott el egy sikeresnek mondható kemoterápia után addig, hogy egy szövetmintavétel során háromféle baktériummal is megfertőződött a tüdeje, és végül a szervezete május 31-én feladta a harcot.
Mindezt már nem tudja Éva elmondani, pár napja temették. Az utolsó hónapok eseményeit a nagynénje mesélte el szerkesztőségünknek. Éva története megmutatja, milyen kiszolgáltatottá válhat az a beteg, aki ilyen súlyos állapotban várja a gyógyulást a szakemberhiánnyal küszködő állami egészségügytől.
Láthatatlan áldozatok
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) 2021 áprilisában felhívta a figyelmet azokra az ellátatlanul maradt betegekre, akiknek egészségkárosodása származhatott a gondozás, gyógykezelés elmaradásából, akár a halálukat is okozhatta, hogy nem jutottak időben segítséghez.
Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke láthatatlan áldozatokról beszélt egy interjúban, miután semmilyen adatot nem közölnek az elmaradt kezelésekről a hatóságok, csak a szakmai társaságok becsléseire hagyatkozhatnak.
Brit felmérések alapján azt mondta, az elmaradt kezelésekből, gondozásból eredő károsodások hatása két-három-öt év múlva jelentkezik, és a legrosszabb helyzetbe a daganatos betegek kerülnek az elmaradt szűrések, az elvesztegetett aranyórák miatt.
„Az egészségügyi rendszer összességében bírja a terhelést. (…) Nem tudok egyetlenegy betegről sem, akit ne láttunk volna el” – ezt Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter jelentette ki 2021 tavaszán, a harmadik Covid-hullám közepén azokra a hírekre reagálva, hogy egyre több beteg marad ellátatlanul, miután szinte minden mozdítható egészségügyi dolgozót a koronavírusosok kezelésére irányítottak át.
2021. április 9-én Kásler ideiglenesen leállíttatta a tünetmentes emberek népegészségügyi szűréseit, a koronavírusosok kezelése érdekében más szűréseket is többször leállított az állam. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a kontrollszűrések nem álltak le, a daganatos diagnosztika és terápia minden formáját mindig el kellett végezni a járványügyi időszakban.
A Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság tanulmánya alapján a Szabad Európa is írt tavaly októberben arról, hogy a járvány addig eltelt öt negyedéve alatt összesen és átlagosan tizenöt-húsz százalékkal kevesebb daganatos beteget találtak, mint a korábbi években. Nyilvánvaló, hogy ezek a betegek ugyanúgy léteznek, mint máskor, csak nem szűrték, nem kezelték őket, így semmit sem tudni a sorsukról.
