Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A tálibok blokkolják a mentőjáratok indítását Mazár-e Sarifban


Hat repülőgép a fő terminál mellett Mazár-e Sarif repülőterén 2021. szeptember 5-én
Hat repülőgép a fő terminál mellett Mazár-e Sarif repülőterén 2021. szeptember 5-én

Emberek százai, köztük amerikai állampolgárok rekedtek az afganisztáni Mazár-e Sarif repülőterén, miután az iszlamista tálibok immár egy hete nem engedik felszállni a civil szervezetek által kimenekítési célból bérelt gépeket.

Marina LeGree, az Ascend nevű, amerikai székhelyű NGO vezetője arról számolt be kedden, hogy hatszáz és ezerháromszáz között van az evakuálásra váró emberek száma, akik között számos tizenéves lány van.

„Már egy hét eltelt, és semmi nem történik” – mondta az AFP francia hírügynökségnek, hozzátéve, hogy az országot uralmuk alá hajtó lázadók „egyszerűen nem engedik, hogy bármi történjen”.

A fiatal lányok képzésével foglalkozó szervezet vezetője közölte, hogy hat utasszállító vesztegel Mazár-e Sarif repülőterén, a várakozókat elszállásolták a város különböző pontjain.

A tájékoztatás szerint az érintettek között tizenkilenc amerikai állampolgár is van, a helyiek jelentős része pedig a síita hazara kisebbséghez tartozik, amelynek tagjai a tálibok előző, 1996 és 2001 közötti uralma idején súlyos elnyomásnak voltak kitéve.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden hangsúlyozta, hogy „éjt nappallá téve dolgoznak” a járatok biztonságos elindításán.

Kiemelte: a tálibok ígéretet tettek arra, hogy lehetővé fogják tenni a szükséges úti okmányokkal rendelkezők szabad távozását, és ezt Washington be is fogja tartatni.

A tárcavezető ugyanakkor tagadta, hogy a tálibok feltartóztatták volna a távozni kívánó „viszonylag kevés” amerikait, mondván, a probléma az, hogy egyesek nem rendelkeztek érvényes útlevéllel, így az egész csoportnak várnia kell.

Aggasztó a helyzet

LeGree ugyanakkor aggodalmát fejezte ki a helyzet miatt, és rámutatott, hogy a lányok veszélybe kerülhetnek, amennyiben rövid időn belül nem sikerül megoldást találni.

Az Egyesült Államok egy héttel ezelőtt zárta le afganisztáni kivonulását, miután a radikálisok augusztus közepén átvették az uralmat a főváros, Kabul felett is. Azóta több mint 123 ezer embert evakuáltak a dél-ázsiai országból. A kimenekítettek többsége a nemzetközi erőket korábban segítő helyiek és családtagjaik közül került ki. Közel sem sikerült azonban mindenkit kijuttatni, akit szerettek volna, több mint száz amerikai állampolgár is Afganisztánban maradt.

A washingtoni külügyi tárca kedden tudatta, hogy négy amerikai állampolgárnak sikerült közúton elhagynia az országot. Azt nem árulták el, melyik szomszédos állam felé távoztak.

Készült az AFP és a dpa tudósításának felhasználásával.

Maradjon velünk!

  • Szabad Európa a mobilján: töltse le ingyenes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!

A stabil mobilkapcsolat érdekében a weboldal egyes funkciói az applikációban csak korlátozottan érhetők el.

XS
SM
MD
LG