Most, hogy már vita nélkül ők Afganisztán urai, a tálibok célul tűzték ki, hogy ha kell, akár erővel is felszámolják a kábítószer-függőség fertőjét. A tapasztalt harcosokból rendőrré vált tálibok Kabul drogoktól sújtott alvilágát pásztázzák.
A razziázó tálibok a főváros nyüzsgő városi hídjai alatt, szemétkupacok és szennyvízpatakok között élő több száz heroin- és metamfetaminfüggő hajléktalant gyűjtenek be rendszeresen, majd megverik és erőszakkal elvonókúrára viszik őket. Az Associated Press a múlt héten véletlenül szemtanúja volt egy ilyen razziának.
Az, hogy mi történt, betekintést enged a tálib kormányzás alatt kialakult új rendbe: az elfogott drogfüggők – az orvosok szerint sokan közülük mentális betegségben szenvednek – egy fal mellett ülnek összekötözött kézzel. Közölték velük, hogy vagy kijózanodnak, vagy további verésre számíthatnak.
Egyes egészségügyi dolgozóknak tetszenek a kemény módszerek (vagy legalábbis ezt mondják, mert nincs más választásuk, mint alkalmazkodni a tálib uralomhoz).
„Már nem demokráciában élünk, ez diktatúra. Az erőszak alkalmazása az egyetlen módja annak, hogy kezeljük ezeket az embereket” – mondta dr. Fazalrabi Majar, aki egy kezelőintézetben dolgozik. Ezzel a heroin- és metamfetaminfüggő afgánokra utalt.
Nem sokkal azután, hogy a tálibok augusztus 15-én átvették a hatalmat, a létrejött tálib egészségügyi minisztérium utasítást adott ki az intézményeknek, amelyből kiderült, hogy szigorúan ellenőrizni akarják a függőség problémáját, mondták az orvosok.
Az afgán drog nem csak exportcikk, otthon is függőségbe taszítja az embereket
A könnyező és csontsovány őrizetbe vett drogosok a háború, az invázió és az éhínség sújtotta Afganisztán viharos életét tükrözik. Vannak köztük költők, katonák, kereskedők és földművesek, de mind ronccsá váltak a drog miatt.
Nemcsak ők, de távoli országok kábítószerfüggői is. Afganisztán hatalmas mákültetvényeiről származik a világ heroinjának nagy része, és az ország jelentős metamfetamintermelővé vált. Korábban a kábítószer nagy részét kicsempészték, de az utóbbi években hatalmas függőséget okoz az országon belül is.
Mindegy, hogy kik a drogosok, öregek vagy fiatalok, szegények vagy korábban gazdagok, a tálibok ugyanúgy tekintenek rájuk: foltot ejtenek a fundamentalisták idealizált társadalmán. A drogfogyasztás ellenkezik az iszlám tálib értelmezésével, és a drogosokat a szélesebb, nagyrészt konzervatív afgán társadalom is megbélyegzi.
A tálibok kábítószer elleni háborúja azonban komplikált ügy, mivel közben az országot gazdasági összeomlás és humanitárius katasztrófa fenyegeti.
A szankciók és az elismerés hiánya miatt Afganisztán, amely régóta a segélyektől függ, immár nem jogosult a nemzetközi szervezetek pénzügyi támogatására. Ezekből a pénzekből fedezték pedig korábban az állami kiadások 75 százalékát. A sokkoló emberi jogi helyzet, különösen a nők helyzete népszerűtlenné tette a tálibokat a nemzetközi fejlesztési szervezetek körében.
Elkövetkezett a pénzügyi válság. Az állami béreket hónapok óta nem fizetik ki, az aszály pedig súlyosbította az élelmiszerhiányt és a betegségeket. Már csak néhány hét, és beköszönt a tél. Külföldi anyagi források nélkül a tálib kormány bevételei a vámokra és az adókra támaszkodnak.
Nehéz lesz fellépni: a drogtermesztők egyben tálib támogatók is
Az illegális ópiumkereskedelem összefonódik Afganisztán gazdaságával és zavaros helyzetével. A máktermesztők a tálibok fontos vidéki választói köréhez tartoznak, a legtöbbjük a mákvirágtermésből tud csak megélni.
A külföldi jelenlét elleni felkelés évei során a tálibok a drogcsempészek megadóztatásával profitáltak a kereskedelemből, és kiterjesztették a gyakorlatot az ellenőrzésük alatt álló területeken más gazdasági tevékenységekre is.
David Mansfield, az afganisztáni drogkereskedelem szakértőjének kutatása szerint a csoport 2020-ban húszmillió dollárra tett szert a drogcsempészek megcsapolásából; és ez csak töredéke annak, amit más adók címén behajtott. Közben mindig is tagadták, hogy közük lenne a drogkereskedelemhez.
Ők könyvelhették el az egyedüli sikert az ópiumtermelés betiltása terén (2000–2001-ben, az amerikai vezetésű invázió előtt). Az egymást követő afgán kormányoknak ez már nem sikerült.
A tálibok keményebbek a drogok kérdésében – mármint ami a kábítószerfüggők helyzetét illeti
A korábbi kormányok idején előfordultak rendőrségi razziák a kábítószerfüggők körében, de a tálibok sokkal erőteljesebbek és sokkal jobban tartanak tőlük.
A közelmúltban egy este a harcosok Kabul Guzargah városrészében ütöttek rajta egy híd alatt fekvő drogtanyán. Kábelekkel korbácsolták és géppisztolyokkal zavarták ki a férfiakat mocskos szállásukról. Néhányan tántorogva jöttek elő, másokat a földre tepertek. A tálibok minden ingóságukat elvették, de a drogosok előtte még gyorsan belőtték magukat – fel akarták használni az összes anyagot, még mielőtt elkoboznák.
Az egyik férfi égő gyufát tartott egy fólia alá, és beesett arccal szívta be a füstöt. Üres tekintettel bámult a távolba.
Egy másik férfi ellenkezett: „Ezek vitaminok!” – könyörgött.
Kari Fedají tálib harcos közben épp megkötözött egy harmadikat.
„Ők a honfitársaink, a családtagjaink, belül jók – mondta. – Ha Isten is úgy akarja, a kórházban meggyógyítják őket.”
Egy idősebb, szemüveges férfi felemelte a hangját. Ő költő, jelentette ki, és ha elengedik, soha többé nem fog drogozni, mondta. Verseket írt papírra, hogy bizonyítsa az állítását, de nem úszta meg.
Mitől lett drogos? „Van, amit nem szabad elmondani” – válaszolta.
A tálibok a razzia végére legalább százötven embert tereltek össze. A kerületi rendőrkapitányságra vitték őket, ahol minden holmijukat – kábítószer, pénztárca, kés, gyűrű, öngyújtó, gyümölcsleves doboz – elégették egy kupacban, mivel megtiltották nekik, hogy az elvonóba magukkal vigyék. Miközben a férfiak a közelben guggoltak, egy tálib tiszt a füstfelhőt figyelte és imagyöngyöt morzsolt.
A kevés étel az elvonókúra része
Éjfélre a Kabul szélén lévő Avicenna Orvosi Kórház kábítószer-kezelő központjába vitték őket. Az egykor katonai bázisként működő Camp Phoenixet az amerikai hadsereg állította 2003-ban. 2016-ban alakították át drogelvonóvá. Most ez a legnagyobb ilyen intézmény Kabulban, ezer ember befogadására alkalmas.
Itt levetkőztetik, megfürdetik a férfiakat, és leborotválják a fejüket.
Így kezdődik a 45 napos elvonókúra, mondta dr. Vahedullah Kosán vezető pszichiáter.
Az elvonókúrán csak némi orvosi ellátást kapnak, hogy enyhítsék a kellemetlenségeket és a fájdalmat. Kosán elismerte, hogy a kórházban nincsenek alternatív opioidok, buprenorfin vagy metadon, amelyeket általában a heroinfüggőség kezelésére használnak. A személyzet július óta nem kapott fizetést, de elmondása szerint az Egészségügyi Minisztérium ígéretet tett arra, hogy hamarosan megkapják a pénzüket.
A táliboknak távlatibb céljaik vannak. „Ez még csak a kezdet, később sorra kerülnek a termesztők, és az iszlám saríjatörvények szerint fogjuk megbüntetni őket” – mondta Kari Gafúr, a tálib őrjárat vezetője.
A drogszakértő Mansfield számára a legutóbbi drograzziák régi, ismert receptet idéznek. „A kilencvenes években, amikor a tálibok hatalmon voltak, pontosan ugyanezt csinálták” – mondta.
Az egyetlen különbség az, hogy most vannak drogterápiás központok; akkoriban a drogfogyasztókat a hegyekben olvadó hóba vagy a folyóba állították abban a hitben, hogy ez kijózanítja őket.
Az, hogy képesek lesznek-e betiltani az ópiumtermelést, már egy másik történet. Bármilyen valódi tilalom bevezetéséhez tárgyalásokra lesz szükség a gazdákkal – tette hozzá.
„Ha meggyógyítják őket, szabadok lehetnek”
Mohammed Kabir, egy harmincéves, Uruzgan tartománybeli máktermelő két héttel ezelőtt jelentkezett be a kórházba. A novemberi betakarítás közeledtével elmondta: a csempészek részéről továbbra is nagy a kereslet, és az ópiumkereskedelem az egyetlen megélhetése.
A kórházban összesen hétszáz, szellem módjára mozgó beteg van a folyosókon. Néhányan azt mondják, nem kapnak eleget enni. Az orvosok szerint az éhezés az elvonási folyamat része.
A legtöbbjük családja nem tudja, hol van.
A váróterem tele van szülőkkel és rokonokkal, akik azt szeretnék megtudni, hogy eltűnt szeretteik a rajtaütések során elhurcoltak között vannak-e.
Egyikük, Szitara sírva fakad, amikor meglátja tizenkét napja eltűnt 21 éves fiát. „Ő az életem” – zokogja, miközben átöleli.
Kabul Koteszangi negyedében a híd alatt élő drogosok a táliboktól való félelemben és bizonytalanságban élnek.
Egyik este nyugodtan füstöltek egy összeesett férfi mellett. Később kiderült, hogy a férfi halott.
Letakarták, de nem merték eltemetni, amíg a tálibok járőröztek.
„Nem számít, ha néhányan meghalnak” – mondta Mavlavi Fazullah tálib tiszt.
„Másokat meg fognak gyógyítani. Miután meggyógyultak, szabadok lehetnek.”
