Több száz egyetemi hallgató indult gyalog Belgrádból Újvidékre, hogy megemlékezzenek a tavaly novemberi, tizenöt emberéletet követelő tetőomlásról, amelynek okai szerintük az országot sújtó súlyos korrupcióban gyökereznek.
A fővárosban sokan otthonuk ablakából éltették a diákokat, akik közül néhányan Egy lépéssel közelebb az igazsághoz feliratú táblákkal a kezükben indultak el a több mint hetven kilométeres gyalogtúrára, amely az ottani diákok által szervezett újvidéki tüntetéssel ér véget. „Az útvonalon a forgalmat felfüggesztik és át is irányítják. A közlekedésrendészet és a közrendvédelmi osztály tagjai, illetve mentőautók és víztartályok lesznek a konvoj előtt és mögött” – tájékoztatott Ivica Dačić belügyminiszter.
Tavaly november 1-jén szakadt le az újvidéki vasútállomás tetejének egy része. A többtonnás szerkezet rázuhant az emberekre, tizenöten életüket vesztették. Sokan úgy gondolják, hogy a féktelen korrupció vezetett az állomás hanyag felújítási munkálataihoz, ennek következtében pedig a tető leomlásához.
Azóta számos utcai tiltakozást tartottak országszerte, sürgetve a felelősök elszámoltatását. Több olyan megmozdulás is volt, amely elfajult, számos aktivistát letartóztattak.
A napokban Miloš Vučević szerb miniszterelnök és Milan Đurić újvidéki polgármester bejelentette a lemondását.
Ehhez kapcsolódóan: Lemondott a szerb miniszterelnök
A tüntetések fokozták a nyomást a populista Aleksandar Vučić szerb elnökön is, aki most a legsúlyosabb kihívással néz szembe immár egy évtizede tartó hatalma kezdete óta. Előző nap arról számolt be, hogy pártja a következő tíz napban dönt arról, hogy új kormányt állít-e, vagy előrehozott választást írnak ki.
Az utóbbi években kétszer is felújította az állomás épületét egy kínai vezetésű konzorcium az Újvidék–Szabadka gyorsvasútépítési projekt keretében, de a vasúttársaság szerint a leszakadt, 1964-ben épült tetőrészhez nem nyúltak. Ezt több szakértő vitatja, a korrupciót és a rossz építési felügyeletet okolva a tragédiáért.
A legutóbbi demonstráció résztvevői a felelősök minél előbbi elszámoltatását követelték, valamint azt, hogy vizsgálják ki az erőszakot, amit a hatóságok követtek el a diákokkal szemben.
Vučić kitért arra, hogy kész amnesztiában részesíteni minden diákot és tanárt, akit az utóbbi hetek tüntetései során tartóztattak le.
A diákok hetek óta blokád alatt tartanak többtucatnyi állami egyetemet. Egyik legfőbb követelésük, hogy hozzák nyilvánosságra a vasútállomás-felújítási projektek teljes dokumentációját.
A hatóságok azt állítják, hogy minden követelésüket teljesítették, és arra kérik a diákokat, hogy nyissák meg az oktatási intézményeket. A tiltakozók azonban hangoztatják, hogy csak részben tettek eleget a követeléseiknek, így a blokád folytatódik.