Az uniós vezetők szerint a magyar kormány kilépett a konszenzus keresés európai normáljából és a pénzügyi szankciók sem térítették jó útra. Ezért, mondja Gyévai Zoltán brüsszeli tudósítónk, újabb jogállami tervekkel szűkítenék Orbán mozgásterét.
A beszélgetést itt tudja meghallgatni:
- Az eddigi szankciók nem jöttek be, Orbán nem változtatott a politikáján
- Az uniós pénzek hatékony, jogszerű és korrupciómentes elköltését még mindig nem látja az Európai Bizottság biztosítva
- A konszenzuskeresést szisztematikusan elhagyó ország súlyos károkat okozhat az EU biztonsági érdekeinek és politikai céljainak elérésében.
- A tervek között felmerült, hogy a források zárolására vonatkozó bizottsági javaslat elutasításához nem lenne többé elég egy blokkoló kisebbség, a szavazatok minősített többségére lenne szükség.
-
Benyó Rita
Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.