„A rock’n’roll egy állat, veszélyesebb nálad” – írta és énekelte, sőt énekli Bárdos Deák Ági, a Kontroll Csoport egyik alapítója, 1985 óta az Ági és a Fiúk vezetője, aki igazi, viharos rock’n’roll-jelenség volt évtizedekig. A Nirvánia után podcastsorozat újabb epizódjának leirata.
Most is koncertezel az Ági és a Fiúkkal. Ezek új számok?
Igen, folyamatosan koncertezünk, ami csak annyit jelent, hogy jó, ha háromhavonta van egy koncertünk. Most januárban Budaörsre megyünk, és lesz a Gödörben is fellépésünk.
Én nem haltam meg a Kontroll óta, tőlem senki nem veheti el, hogy Kontroll-számokat játsszak. Péter is játszik mindent. (Müller Péter Sziámi: URH, majd Kontroll, azóta Sziámi and Friends – K. GY.) Hajnóczy Csaba nem játszik Kontrollt, ő csak Kampec Dolorest.
De írsz új számokat.
Persze.
Az utolsó lemezeden, a Villámrandin is azok vannak.
Meg a kilencvenes években megjelent két-három lemezünk is, amelyeken már új számok voltak. Kontroll-számokból nem jelent meg újra lemez.
De nem vagytok szem előtt.
Kicsi ez a piac. A zenésztársadalomnak ez a része, mint például az Ági és a Fiúk, fesztiválokra nem tud eljutni. A Narancs sem nagyon látja, a Klubrádió sem. Pont ma kaptam meg az Artisjustól az éves felosztást, hogy mennyit játszanak: 4500 forintot kaptam.
Volt idő, amikor meg tudtál élni a zenélésből?
Sosem tudtam úgy megélni, ahogy azt az emberek elképzelik, de mindig abból éltem. Elmondhatatlan, hogy éltünk vagy hogyan élünk mi, zenészek.
Próbáld meg.
Kétezer-tizenvalahányban leszerelték a gázórámat, mert volt egy háromszázezer forintos tartozásom. Elég sokszor kikapcsolták már a villanyomat. Önkormányzatiban lakom, a lakbértartozásom miatt időnként megfenyegetnek, hogy kilakoltatnak. Ilyenkor persze tudok a családhoz fordulni. Két-három évente egyszer fordul elő ez velem, azért már én is felnőtt vagyok. Nem tudok fűteni. Sokan élünk így.
A nyolcvanas-kilencvenes években sem volt olyan idő, hogy meg tudtál élni csak zenélésből?
Így is lehet élni.
De azért szuboptimális élet, ha az embernél időnként kikapcsolják az áramot.
De van lehetőségem, hogy ilyenkor pánikszerűen segítséget kapjak. Az áram- meg a gázleszerelés pont karácsony előtt volt egyébként. Szerencsére vannak olyan barátaim, akiknél lakhattam, amíg össze nem jött a pénz. Mert az ember felnőttként nem is mer szólni az anyjának, apjának, volt férjének, nem megy oda kuncsorogni, mert nem akarod megijeszteni őket, hogy ekkora a baj. De ennél sokkal nagyobb a baj szerintem.
Mert?
Nekem összeszedtek 17 évet úgy, hogy a nyugdíjam 38.900-ra emelkedett a sok emelkedés miatt. Ezért állandóan dolgozni kell. Én a Glamournak is dolgozom, interjúkat készítek. Körülbelül havi százezerre fel kell tornáznom a bevételeimet, annyit muszáj keresnem, különben végem. Egy kis koncert, cikkek, irodalmi estek.
Mert amikor régen sűrűbben volt fellépés, mindent zsebbe kaptatok.
Egész életünket végigzenéltük úgy, hogy…
…semmi nem volt tb-sítve.
A szocializmussal mi ki vagyunk semmizve. A nyolcvanas, sőt még a kilencvenes években is ki vagyunk semmizve. Mi tehetünk arról, hogy minket nem jelentett be a ház, amikor felléptünk? De ezek szerint nem tette, mert nyoma sincs.
Épp gondoltam, hogy milyen érdekes lenne ezen valamit fordítani, hiszen van egy tömeg zenész, aki ebből élt. Bejelentetlen munkákat csinált, hogy próbálni tudjon, hogy koncertezni tudjon, hogy ne legyen állandó munkahelye. Hiszen az volt a célunk, hogy zenélhessünk. Ki gondolt arra, hogy nyugdíj? Mintha ez nem lett volna ugyanolyan munka, mint a színészeké, ugyanúgy jártuk az országot.
Valamennyi pénzt muszáj keresni akkor is, ha 65 éves vagy. Soha nem gondoltam arra, hogy mi lesz. De látom kortársaimat elhalni meg kórházba kerülni, meg gyógykezelésekre járni. Isteni szerencsém van, hogy nem kell ilyen helyekre járnom, nem kell pénzt költenem arra, hogy egészségesen tartsam magam. Baromi sokat gyalogolok, nincs autóm. Sajnos nem tudok bringázni.
Nem tudsz bringázni?
Erről is lehetne beszélni, hogy mennyi minden nyomja még az embert a politikán kívül.
Például a gravitáció? Az borzalmas teher mindannyiunkon.
Nem lehet egy nagyszerűt repülni a város felé emelkedve, körülnézni.
Vagy az, hogy mi zajlik a családokban. A hatalomgyakorlás nem a politikánál kezdődik, a családban annak az elsajátítása, hogy majd mit csinálsz a politikában. A biciklire visszatérve: van egy olyan családtag, aki annyira úgymond félti a másikat – legyen az a gyereke –, mintha az ő tulajdona lenne. Annyira félti, hogy nem engedi biciklizni, de úgy tesz, mintha a féltése valami pozitív minőség lenne. Mintha nem az ő komfortérzetéről lenne szó, arról, hogy ő hadd érezze jól magát.
Az öcséd tud biciklizni?
Ő sem tud.
Óvtak, burokban neveltek?
Nem óvás az, amikor nem akarsz a gyerekkel annyit foglalkozni, hogy menjél vele, amikor biciklizik, hogy essen el, keljen fel, hogy csinálja végig.
De apád iskolaigazgató volt, tanár.
Erre nem volt ideje. Végig tanított. A Szamuelyben kezdte ’57-ben, és a Mester utcában két iskolában is volt igazgatóhelyettes. Ők reggel elmentek, este hazajöttek. De nem erről van szó. Ez A másik ember iránti féltés diadala, ahogy egy Buharov-film címe mondja. Nem a másikról van szó, hanem arról, hogy hadd ne kelljen nekem téged félteni, mert annyi dolgom van, úgyhogy kímélj meg ettől, ne biciklizz. Ne nyekergesd a hegedűt.
Te nem tetted ki ennek a veszélynek a lányodat, Zsófit, beledobtad a mély vízbe.
Határozott vágyam volt, hogy tanuljon meg a városban bringázni. Nagyon komolyan megtanult gyerekkorától kezdve.
Ha nem akarsz, nem felelsz: miért költözött gyerekkorában vissza az apjához?
A gyereknek ugyanolyan szükségük van az apjukra. A váláskor az anyja általában eléri, nálunk is úgy volt, hogy a gyerek nála maradjon, mert annyira úgy érzi – és ez igaz is –, hogy az anya és a gyerek egy kicsit más egységben van. Én nem vagyok ezoterikus, de hiába nem vagy jó anya, tényleg más az az egység.
De Péter láthatta addig is a Zsófit.
Abszolút. Ő nem olyan volt, hogy bármiben akadályozott volna. Az én paranoiám, ami volt. Mert a mintát a családból hozod: ha az anyád paranoiás volt, akkor te is az leszel. Küzdhetsz ellene, de szinte felesleges. A gyerekedben talán már máshogy lesz.
Na, ezért mehetett a Zsófi az apjához. 13 évesen kérdezte, hogy oda mehetne-e. Olyan csórók voltunk azzal a párommal, a zenésztársammal, akivel együtt éltünk a Zsófival, hogy nem volt semmi a fridzsiderben. Annyi volt, hogy a Zsófinak mindig volt mit ennie. Bulik voltak, piálások is voltak, jó élet volt. A Zsófi mindent megkapott, mert ott volt a nagycsalád. Nagyon jó barátaink voltak, a Zsófinak ilyen haverjai voltak, mint Vető János.
Nem lett elege belőled mint anyából?
Nem abból lett elege. A gyerekek tudvalevőleg mindent látnak, és ő látta, hogy bajban vagyok. Azt is látta, hogy vele még nehezebb az életem. Egyszerűen szerette volna megkönnyíteni az én életemet is. Látta, hogy a Péternek olyan élete van, amibe ő bőven belefér szeretetben, egzisztenciálisan. A nagycsalád megmaradt, a Péter családja, az én családom. Az állandó félelem, hogy mi lesz holnap, egy gyerekben inkább ott van, mint egy művészben.
Azt nyilatkoztad egyszer, hogy „módszeresen leromboltam mindent magam körül. Még akkor sem bíztam sem magamban, sem másban.” Ez melyik időszak volt?
Ez valami irodalmi szövegemből van?
Nem, egy rendes interjúdból. Azt hiszem, a kapcsolataidra, a pasikra vonatkozott, hogy minden kapcsolatodat leromboltad.
A bántalmazott gyerek folyamatosan bűntudatban van. Egyrészt mert azt mondják neki, hogy szégyelld magad. A verbális bántalmazás komoly dolog. A szocializmusban az óvodától kezdve sok helyen átélhettük, ezt kiáltották már a picire is, hogy igazodj, hogy viselkedj. A hatvanas években rettegtek a tanárok, az óvó nénik. Igazodniuk kellett.
Ezt rosszul élted meg?
Szerinted ezt nem éli meg minden gyerek rosszul? Az nem, akinél, ha hazamegy, akkor ott lazítanak egy kicsit. A gyereknek az iskola felől, még inkább a családban, azt nyomatják, hogy rossz vagy. Mert elég annyit mondani, hogy rossz vagy. Ne szomoríts! Ne bánts! Szereted anyukát? Akkor legyél már jó!
De te ilyet nem mondtál a lányodnak.
Én biztos nem.
Neked mondtak ilyet?
Nekem folyamatosan ezt nyomatták.
Rossz, szorongó, rosszul tanuló gyerek voltál?
Nem. Elhatároztam, hogy rossz leszek, és beteljesítettem. Az anyám állandóan attól rettegett, hogy én valahol kitűnök, feltűnök, szakadt ruhában megyek az iskolába, beszólok a gimnáziumban. Tehát nem igazodok.
A gimi után ezt maradéktalanul megvalósítottad.
Anyu kirúgott otthonról. Végül is nem volt baj, mert soha nem lett volna Kontroll. És húszévesen már miért ne rúgnának ki otthonról?
Rosszul viselték a te alter művészi karrieredet? Vagy egy idő után elfogadták?
Eleve úgy kezdődött, hogy nekem mindenben jónak kellett volna lennem, ahogy egy káderanyuka elvárja. Mert a káderanyuka folyamatosan szívességeket kért. Én úgy kerültem a lapkiadóhoz a gimi után, a Siklósi Norbert főigazgató úrhoz besétálva 19 évesen, hogy felvettek egy telefont, és meg volt beszélve.
Így kerültem a Madách gimnáziumba is, ami elit gimnázium volt. Nem voltam azért olyan jó tanuló, hogy ott találjam magam 12 órás angollal vagy matekkal vagy fizikával. Én az angolra kerültem úgy, hogy annyit nem tudtam angolul, hogy no. Franciául többet tudtam: non. Egy kádergyerek élete így néz ki egészen addig, amíg meg nem ijed tőle a szülő, és a káder azt nem mondja, hogy kívül tágasabb. Nálunk is ez történt.
Amikor elkezdtél alter színházakba járni?
Amikor megjelentek a lakásban a barátaim. Olyanok, mint a Hámos Guszti, aki képzőművész, fotóművész volt. Nem vették fel a színművészetire, mert március 15-éken lázadt, utána emigrált, disszidált, és egy német televízióhoz került, hogy életet élhessen.
És amikor ők felbukkantak, akkor anyád kirúgott otthonról.
Anyukám azt mondta az apámnak, hogy mondja meg nekem, hogy vagy a család, vagy a barátok. Az apukám ezt megmondta nekem. Láttam, hogy nem szívesen mondja, de azt gondolta, hogy jobb lesz nekem, ha nem maradok.
Legalább segítettek egy lakást kivenni? Adtak pénzt, hogy albérletbe mehess?
Dehogy adtak.
Akkor hova mentél?
Rajk Laci lakásában laktam Óbudán, befogadott az URH leendő énekese, aki szintén ott lakott. Egy furcsa értelmiségi közegbe kerültem, és ott persze én is elfeküdhettem a szőnyegpadlón.
Akkor annyit tettek a szüleid, hogy felhívták a Siklósi Norbertet, hogy adjon állást neked, vagy az még előbb volt?
Gimi után rögtön fel lett hívva a Siklósi Norbert, de nem így, hogy adjon állást. Tudták, hogy fognak egymásnak segíteni, mert rengetegszer hallgattuk azt, hogy amikor ők kezdtek a NÉKOSZ-ban mint fiatal munkások – anyám valami szövőgyárban volt a legjobb, onnan hozták ki kollégistának –, már akkor megbeszélték, hogy ha majd egyszer igazgatók meg tanárok lesznek, akkor segítenek egymásnak. Na, ezt hallgattam én, hogy így kerültem a Madáchba. Kérni se kellett, majdhogynem ő hívta fel, hogy na, a lányod nem annyi idős, hogy már ott lenne a helye?
Ebből a védettebb közegből, amit nagyon rosszul éltél meg, hirtelen kikerültél a semmibe.
A lapkiadónál dolgoztam. 19 évesen bemész reggel, nem is 6-ra, hanem 8-ra, és kijössz délután. Egyébként rögtön újságíró-iskolába jártam, plusz angolt tanultam. Minden nagyon fura volt. Voltam Bábolnán az iskolával, voltam Csillebércen a részecskegyorsítóban. A lapkiadó újságíró-iskolájába Malonyai Péterrel jártam együtt, Csudai Csabával angolra.
A függetlenségem, a szabadságom miatt hagytam ott, mert nem tudtam az újságíró-iskolához mérni az amatőr színjátszócsoport tök más világát. Eleve abszurd volt, hogy nekem viselkednem kellett azért, mert valaki szívességet tett szívességért. Többek között így teszik tönkre a gyerekeiket az emberek.
Visszatérve egy elejtett fonalhoz: amikor azt mondtad, hogy „módszeresen mindent leromboltam magam körül, mert nem bíztam magamban”, ez a párkapcsolataidra vonatkozott?
Nem egészen, mert a Kontroll Csoportban, amikor beléptem, vagyis amikor színre léptünk, mindannyian tudtuk, hogy most aztán rosszak vagyunk. Nem azok, akiket majd az újság megír, hogy de jók vagytok, vagy anyám tapsol, hogy de klassz. Tudtuk, hogy lázadunk, a lázadás rossznak számított, rosszalkodásnak, büntetés járt érte.
Kint. De bent, abban a kulturális közegben, amiben mozogtál, elismerés járt érte. Ott az alkotás, a valamit letenni volt az érték, nem?
Az érték az volt, hogy azt csinálhattuk, amit akartunk. A többiek, a közönség is ezt díjazta. Azt csináltunk, amit akartunk. De azt tudtuk, hogy ilyen faramuci módon beteljesítettük azt a jóslatot, hogy rossz vagy. Public Enemy, nem azt mondom, hogy mi voltunk a number 1, de mi van, ha igen? A CPg-t dutyiba rakták. Az, hogy te rossz vagy egy társadalomban, nagyon sok mindent jelenthet. Mi rosszak voltunk abban a szisztémában.
De jól érezted magad a bőrödben. Azt mondtad, hogy megszűnt a Kontroll előtti kiszolgáltatottság érzése.
Megszűnt az az érzés, hogy el kell fogadnom azt a cenzúrát, amit a szülők gyakorolnak, a társadalom-, az ízlés- és minden cenzúrát, ami akkor volt. Ami most van, az nagyon keserű, hogy megtörténik, de ami akkor volt, az borzasztó volt.
Nem volt inspiráló szellemi közeg neked a nyolcvanas évek? Együtt voltatok, ide-oda járkáltatok egymás projektjeiben: az alter kultúra nagyon inspiráló volt, nem?
A káprázatos teljesítmény azért jött létre, mert nem volt más lehetőség. Lett volna az, hogy menjél dolgozni, meg legyél jó kisfiú. De aki nem azt választotta, annak nem volt más lehetősége, csak egy olyan helyen kreatívnak lenni.
Igazából szerintem mi voltunk nagyon inspirálók. Számunkra ez egy természetes dolog volt. Azt nem is ismerem, hogy milyen lehet olyan művésznek lenni, aki nem csinálhatja azt, amihez kedve van.
De az egy nagyon sötét korszak volt, és nem az Orbán jósága miatt vannak most jó dolgok, hanem mert a kilencvenes évek óta most már van kontroll a hatalmon.
A demokrácia.
Igen, ez a demokrácia nevű valami. Bár egyre pofátlanabb a hatalom, szerintem nem is érzik a társadalmi kontrollt, hogy nekünk ez nem tetszik. A Facebookon röhögnek egy jót, hogy de jó, az Aranyszarvason már megint kínlódnak. A hatalom perverziója, hogy ők élvezik, hogy nekünk bosszúságot vagy rosszat okoznak.
Közben senki nem állítja meg őket. Ki állíthatná meg? Csak mi. Az Európai Unió azt mondja, hogy bocs, de megválasztották őket. Nem tudnak mit csinálni. De a társadalom nem húzza fel magát annyira. Miért? Mert kényelmesebb hazamenni két óra tüntetés után.
Mert kisebbségben vannak azok, akiknek a szabadságuk…
De miért nem haragszunk jobban?
Szerintem te eléggé haragszol, és sokan eléggé haragszanak.
Nem haragszom eléggé. Én már 66 éves vagyok, és hazabicegek két óra MTVA előtti jeges ácsorgásból. De miért nem vagyunk nagyon sokan? Mert akkor lehet, hogy nem mennénk haza két óra múlva.
Ez a rendszer kitermel olyan alter kultúrát reakcióként, amilyen ti voltatok Kádár utolsó évtizedében?
Nem minden a kultúrában manifesztálódik. Szerintem most a diákok lázadása a fantasztikus innováció. Az összes többi mellékes, nincs. Máshova összpontosul a lázadó erő. Most az nem érdekes, ami a zenében, a színházban van. Persze érdekes, hogy mindenki, a színházak, a filmesek küzdenek a maguk függetlenségéért, de mégis az az érdekes a kultúrában, amit a diákok csinálnak. Ők ezt a lázadást olyan élménnyé tudták maguk számára tenni, mint mi annak idején a zenélést. A lázadás élményének meg kell születnie az emberekben, annak, hogy az a legjobb, amit most csinálhatnak.
Tíz évvel ezelőtt már volt ilyen, amikor a HAHA-sok egyetemeket foglaltak. Aztán kifulladt.
Igen, volt ilyen. Ott valami kompromisszum lett kötve, nem?
Kicsit átírták a röghöz kötést az új felsőoktatási törvényben, de igazából kifárasztották őket. Ahogy a tanárok is ki fognak fáradni. Vagy te inkább a diákokban bízol?
A tanárok lehet, de a diákok nem biztos. Azt hiszem, minden, a tanárok melletti tüntetésen ott voltam, és látszott, hogy diákok vannak a tömegben, nem tanárok. Valahogy megjelent egy más elképzelés vagy vízió.
Nem tudom, hogy a felnőtt-társadalom, a mi generációnk miért nem reagál arra, hogy ilyen mértékű a korrupció. Miért csak beszélgetünk erről? Erre csak azt tudom mondani, amit Orbánék is tudnak, hogy tunyák vagyunk, kényelmesek. A komfortzónánkat nem fogjuk átlépni, és nem fogunk lefeküdni a földre. Senki nem fog minket mozgósítani úgy, mint kétezer-nem-tudom-hányban, amikor hónapokon keresztül kimentek a Parlament elé a Fidesz-pártiak. Ott voltak, és fáztak. Mi miért nem csinálunk ilyet? Nem kell mást mondani, csak az igazat: a komfortzónánk miatt. Azonkívül annyira nem is rossz nekünk, mert megyünk színházba, moziba, nyaralni, hiába sírunk, hogy emelkednek az árak.
Azért te százezer forintból nem nagyon mész nyaralni.
Úgy megyek nyaralni, hogy vannak barátaim, akiknél eltölthetek valamennyi időt. Most nyáron is voltam kétszer egy hetet a Balatonnál valakinek a házában, és még egyszer két hetet egy másik barátnál. Nem is lenne rá időm, mert nyáron is állandóan dolgoztam. Aki interjúkat csinál, az tudja, hogy azzal nem lehet leállni, mert többet nem kapsz felkérést.
Kicsit visszatérve az Ági és a Fiúkhoz: te magad mondtad, hogy valószínűleg abban az együttesben fordult meg a legtöbb zenész adott idő alatt. Te fogyasztod így őket? Te egy kibírhatatlan ember vagy?
Dehogyis. Fantasztikus zenészek álltak mellém. A zenészek kibírhatatlanok egymással. Iszonyú rivalizálás megy. És van olyan zenész is, amelyik nem bírja elviselni, hogy egy nő van egy csapat élén. A pasik azt gondolják, hogy jól van, Ágikám, szeretünk, Ágikám, és nem veszik észre, hogy azért van egyáltalán a zenekar, mert van egy Ágikám, aki egyszer elkezdte.
Persze nélkülük meg én sem lennék. Elkezdik egymást piszkálni, és nekem döntenem kell. Én mindig kirúgom azt, aki a másikat piszkálja. Elmondhatnám, hány ilyen zenészt rúgtam ki. Azért még nem rúgtam ki zenészt, mint például a Jenő (Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó vezetője – K. Gy.), hogy tisztújítás, jobb zenekar. Én csak azért rúgtam ki zenészeket, és többször is sajnos – ez most olyan nagyképű, hogy kirúgtam, inkább megkértem, hogy bocs, ne gyere –, mert egy zenészt piszkált. Próba alatt azt kell átélnem, hogy nincs jó hangulat, mert valaki állandóan beszól a zenésztársamnak, hogy te, figyelj, mit fogsz? Te hallod, hogy mit fogsz?
De ha szart fog?
Nem fog szart. Mi az, hogy szar?
Vagy rosszul lép be?
Na, olyan zenészem azért nincs. Nem bírom a feszültséget egy zenekarban. Szóval aki feljebb húzza a zenekarban a feszültségszintet, mint amit én el bírok viselni, azzal sajnos nem tudok zenélni.
Amikor megszűnt a Kontroll, és elkezdtem két Kontroll-taggal, az Újvári Jánossal meg a Zolikával (Farkas Zoltán gitáros – K. Gy.) az Ági és a Fiúkat, akkor sitty-sutty ott-termett az egész Szex-E-Pil zenekar a zenekaromban, mert épp akkor váltak meg a Hegyi Zolitól. Fel is vettünk egy zeneanyagot Törökbálinton.
Utána egyszer csak megjelent a Spenót meg a Dönci. Nagy ajándék ez az élettől. Aztán mindegyik ment a maga útjára, mert a Jenő azt mondta a Döncinek (az Európa Kiadó már elhunyt gitárosa – K. GY.), hogy nem lehet két zenekarban lenni. A Zolival, a Spenóttal csinálták azt a bizonyos első lemezt még az Erdős Péterrel. Ő volt a ritmusgitáros, aki aztán a Csókolom zenésze lett. Azért lépett ki az Európa Kiadóból, mert amikor a Jenő azt mondta neki, hogy vagy az Ági és a Fiúk, vagy az Európa Kiadó, akkor a Zoli onnan lépett ki.
Ti együtt is voltatok a Spenóttal.
Akkor együtt is éltünk, de nem ezért lépett ki. Dönci eleve úgy jött az Ági és a Fiúkba, hogy az neki olyan, mint a szerelem, az Európa Kiadó pedig mint a házasság. Erre a Jenő is belépett az Ági és a Fiúkba, volt egy év, amikor ő is benne zenélt. Akkor Dönci tök kibukott, és mondta, hogy jó, akkor visszamegy az Európa Kiadóba, mert azt szerette az Ági és a Fiúkban, hogy nem volt parancsuralom.
Szóval akkor nem te abálod le a zenésztársaidat.
Egyáltalán nem abálom le, hanem újabb és újabb zenészek jönnek, és ez nagyon nagy dolog. Egy dolog viszont biztos: nagyon leabáló, ha nem tudod a szegény zenészeidet eltartani. Mert nem vagy olyan népszerű, mert nem tudsz annyi fesztiválra bemenni. De kitartanak melletted. Csodálatos emberek voltak. Soha nem tudtam nagy gázsikat produkálni. Most is, ha húszezret kapunk fejenként, az baromi nagy dolog.
Most húszezer forint?
Ha kapunk annyit. De eljönnek akkor is, ha tízet. Ezt a réteget nem látja a társadalom a zenészvilágban. Mi azért zenélünk még mindig, mert nagyon szeretjük csinálni. De nem tudom, mit csináltam volna, ha 2006-ban nem jön az ötlet, hogy Ági 50. Merészen előálltam ezzel, és felbukkant az egész Kontroll Csoport. Még élt az Újvári János, élt a Lehoczki Karcsi. Kijutottunk New Yorkba, a Fal ledöntésének 2009-es évfordulójára. Ezek nagyon sokat lendítettek azon, hogy aztán tovább tudtam menni, és újabb és újabb fantasztikus zenészek jelennek meg most is.
Mennyire volt macsó az a közeg, az alter zenei világ, amelyben akkor éltél? Mennyire mutatta azt a női egyenlőtlenséget, ami akkor karcolásmentesen érvényesült a nagy társadalomban?
Részben valószínűleg azért kötöttem ki itt, mert itt nem volt ez. Fantasztikus énekesnők voltak például a punkban is, az Aurórától kezdve. Ez a láthatatlan, földalatti közösség a zenekarok körül, a szubkultúra közössége, a házibulik, a Fekete Lyuk nem volt macsó világ. Az más kérdés, hogy a zenészek állandóan azt kommunikálták, hogy jól van, Ágikám, szeretünk.
Ebben azért volt lekezelés.
Nagyon volt. Viszont szerettek, és tudták, hogy mégiscsak azon múlik minden, hogy én összeszedem-e magam, vagy nem. Ezt mindig támogatták. De ettől még ez a férfi-felsőbbrendűség szerintem ott van, de nem éleződött ki. Igazán én mondtam meg mindig zenekarvezetőként, hogy mi van.
És a kapcsolataidban?
A kapcsolat egészen más dolog. Más a munka és más a szerelem. Még az is, aki rosszul indult, meg tud tanulni dolgozni. A zenekarban ugyanúgy dolgozni kell, próbálni kell, számokat írni. De ha nem tanultad meg gyerekkorodban azt, hogy az egyenlő kapcsolat mit jelent, hogy nem zsarolod a másikat, azon nem lehet segíteni.
Most akkor te zsaroltad őket, vagy ők téged?
Szerinted egy kicsi gyerek tud zsarolni?
Úgy értem, hogy a kapcsolataidban, később.
Én. Zsaroló leszel. Ha téged bántalmaznak, te bántalmazó leszel.
Tehát a pasijaidat bántalmaztad? Most nem feltétlenül fizikailag.
Lehet, hogy fizikailag is, lehet, hogy ők is engem. Sőt biztos. Bárhol a társaságomban volt olyan, hogy férfi és nő pofozkodott. A Tilos az Á-ban rendszeresen láttunk ilyen párokat. Az a szubkultúra azért súlyosan bántalmazott szubkultúra volt. A piálás: Petri is megírja, hogy vagy az leszel, vagy hazudni fogsz. Nincs más.
Te is nagyon ittál.
Nagyon ittam, de nem ittam jobban, mint mondjuk te vagy bárki a zenészek közül. Vagy te nem vagy zenész, bocs.
Én a közönség vagyok. Mi ott nem ittunk semmit, tudod.
Persze. De a bántalmazást megtanulja az ember gyerekkorában. Ha valaki ebből nem segít ki téged, akkor te bántalmazó leszel.
Aztán ebből hogyan tudtad magad kihúzni? Pszichológus?
Úgy, hogy elkezdtem egyedül élni. ’86-ban egy hatalmas összeomlásom volt egy párkapcsolatban, és lett egy nagyszerű pszichiáterem, Vikár András, az ifjabbik. Csodálatos volt, ahogy kisegített abból a halálközeli állapotból, a borzasztó depresszióból, pánikbetegségből.
Nem kellett volna továbbvinned a kezelést?
Kellett volna, mert nem gyógyszeres terápiát csinált.
És ez a pszichológiai segítség egy darabig működött, de utána tovább ittál?
Totálisan kisegített a mélypontról. Azt hittem, hogy megmenekültem, és meg is menekültem. Soha többé oda nem mentem vissza, sőt. Elindult egy folyamat ’87-től, és 2002-ben, húsz éve teljesen abbahagytam az ivást. Az egy nagyon-nagyon nagy dolog volt az életemben.
Az ivás nagyon rányomta a bélyegét a korábbi életedre?
Szerinted kinek nem? Ott az a sok kedves ember, aki vagy zugivó, vagy azt mondja, hogy naponta megiszom a haverokkal három sört. Családok mennek ebbe tönkre.
Az, hogy Zsófi elment tőled 13 évesen, betudható ennek?
Azért mi máshogy éltünk. Nem úgy, mint az a sok ember, aki hazamegy, és konfliktusok generálódnak a családban a pia miatt. Mi állandóan koncerteztünk, bulik voltak, próbák voltak, az társasági élet volt. Zsófi művészek között cseperedett fel, tehát nem akármilyen kocsmában, hanem a Tilos az Á-ban. Emlékszem, hogy jöttek zenészek Franciaországból vagy Amerikából, és Zsófit tanították szaxizni. Zsófinak egész különleges volt ez a nehezítés. Nehezítés volt, de különleges, nem egy földhözragadt nehezítés.
Miért írtál novellát 2007-ben abból, hogy a lányod leszbikus?
Én abból nem írtam novellát. Melyik lapban is volt?
Én azt láttam, amikor Zsófival együtt beszéltek ennek az írásnak kapcsán egy filmfesztivál megnyitóján.
Az nem egy, hanem A melegfesztivál volt.
Jó pár éve.
A pandémia előtt volt, annak közelében.
Ott hivatkozol rá, de már nem volt időm megkeresni azt az írásodat.
Egy folyóiratban jelent meg, de valóban egy folyamatot írtam le. Egyébként a Ludwig Múzeumban volt egy kínai művész kiállítása, és annak kapcsán kezdtem megírni azt, hogy milyen szinteken kell rejtőzködni.
Ezt miért tartottad fontosnak?
Hogy ne rejtőzködjön a gyerekem?
Arról szólt, hogy a gyerek ne rejtőzködjön? Nem a te folyamatodról?
De, az is le volt írva. Amikor megtudja a család, amikor a gyerek megmondja. Szerencsére nekünk megmondta a gyerekünk 14 évesen. Akkor jön a nagy pofára esés meg a rémület – már akiben. Nálunk művészek vannak a családban, akkora pofára esés azért nem volt. A Péternek a szülei is színházi, filmes emberek, inkább az én családomban volt pofára esés, mert ők egyszerű munkás-parasztságból felemelkedett értelmiségiek. Apukám egyszer kérdezte Zsófit, hogy Zsófikám, te most akkor azért menstruálsz? A Zsófi akkor volt 21-22 éves. Ő küzdött nagyon: azt mondta, ha nem jöhet a barátnőjével, akkor nem jön karácsonyozni. Jó, tedd azt. Persze aztán könyörögtek, hogy jöjjön mindenki.
Téged is elfogadtak? Mert az előbb az a kérdés megválaszolatlanul maradt, hogy a családod hogyan fogadta el, hogy te egy váltással wild child lettél. Mennyi idő múlva fogadtak vissza?
Az apámnak nagyon bejött.
Már a szociban? Hogy te ellenzéki szövegeket írsz?
Már akkor. Apu eljött Kontroll-koncertre is, és a nyakamba ugrott az Ikarusban. Miközben ő az utolsó tíz évét már az állami egyházügyi hivatal tanácsosaként töltötte. Jött, és leszarta, hogy mit szólnak ehhez. A papokkal is egész más kapcsolatban volt. De ő egy parasztgyerek volt, egész mást gondolt erről, más nyelven tudott beszélni. Még zongorázott is gyerekkorában a templomban.
Megvilágosodott Egerben a NÉKOSZ idején. Kérdeztem tőle, hogy jött az, hogy egyszer csak az egész megváltozott. Elmesélte, hogy amikor hazament egyszer nyáron – mert mindig ment haza a nyári munkákra az egri főiskoláról a negyvenes évek végén, a kulák ötvenes években, amikor a durva dolgok jöttek, a téeszesítés satöbbi –, szóval hazament, és az apukája kopogott hajnalban, hogy misére kéne menni. Mesélte, hogy „akkor megfordultam a másik oldalamra, és mondtam: édesapám, én már többet nem megyek misére”. És akkor az apukája mondta, hogy ezért taníttatunk, mert szegény parasztok voltak. Szóval az apámban mindig volt egy ilyen fura lázadás, és eljött a Kontroll-koncertre.
Annak dacára hogy otthonról elküldtek, a koncertedre már elment.
Anyukám küldött, apukám pedig megpróbálta fenntartani a házi békét, hogy ne hulljon szét minden.
Anyád is elfogadta egy idő után, hogy te alter énekesnő lettél politikailag destruktív szövegekkel?
Tulajdonképpen az egész rendszerváltás előttig bujkált ez elől, nem akarta tudomásul venni. A minisztériumban Tóth Dezső alatt is szolgált, aztán annál, aki később Orbán kedvence lett, Pozsgaynál. Írt az anyám a Pozsgaynak szövegeket.
A Zsófi másságát már könnyebben elfogadták, mint a tiédet?
Eleve engem hibáztatott mindenért az anyám. Az apám mindenen gondolkodott.
Anyád azt mondta, hogy te szoktattad rá?
Nem, hanem hogy látod, hogy milyen rossz anya voltál, meg ittál! De nagyon szerették a Zsófit. Ezért szemét a politika, mert a szeretet minden ilyen gondolkodásúban, a legegyszerűbb dogmatikusokban is felülírja ezeket a dolgokat. Az apu falujában mindenki katolikus, járnak a templomba, de amikor Zsófi megérkezik, a Franciskáról kérdeznek…
Ő a párja?
A gyereke. És tudják, hogy mi van, mert Zsófi az RTL Klubban is elmondta, nem bujkált. Neki az volt az elve, hogy ő nem bujkál. Ahogy erről szólnak ezek a nagy felvonulások is, nem arról, amiről a hülye heterók gondolják. Már úgy értem, hogy az a heteró, aki annyira hülye, hogy azt gondolja, hogy azért, mert mutogatják magukat, provokálnak. Nem. Egyszerűen arról szól, hogy nem akarnak bujkálni, fogadják el őket így. A nyitottság az ép elmét jelenti. Ha nyitott vagy, akkor ép az elméd. Ha ép az elméd, akkor nem azon gondolkodsz, hogy elfogadod-e a buzikat. Mert az a valóság elfogadása.
Az a kulturális közeg, amiben éltél és valamennyire élsz most is, mennyire volt befogadó? Mennyire volt rétegzett? Mennyire lehet behatárolni társadalmilag, hogy kik szerepeltek ott?
Volt olyan koncertünk, már a kilencvenes évek elején Ági és a Fiúk Pécsett, a Gyár nevű helyen, hogy a szkinhedek összerugdosták a kockás ingeseket, és viszont, de ez nem volt természetes. A rétegzettség a hetvenes évek végén is megvolt. Voltak a ricsések, kalefosok, a Nagyfa Galeri. Ezek nemcsak jelvények voltak, hanem társadalmi helyzetbéli kis eltérések is.
Úgy hívták őket, hogy a csövesek, akik nem hajléktalanok voltak, hanem például a Moszkva tériek is.
Akik Mobilra, aztán Ricsére jártak.
Vagy a kalefosok.
Na de a te kultúrád? Amelyikben te éltél? A Kontroll, a Fiatal Művészek Klubja milyen a kulturális közeg volt?
Nyitott kultúra volt, ebbe minden belejött: a külvárosi punkok, a kalefosok, a nagyfások mind valamilyen szálakon. Mindenki tudta, hogy ezek a csoportok bizonyos értelemben mind egy oldalon vannak. Ők a kivetettjei, a megvetettjei, az üldözöttjei, a nem akarjuk látni, hogy vannak…
A rendszernek. Ők a rendszerrel szemben állók.
Igazából egy nagy, nyitott társadalmat éltünk meg mi, és szemben volt a hatalom.
Hogy látod ezt a generációt most? Van-e valamilyen generációs tipizálhatóság most a Nemzeti Együttműködés Rendszerében?
Úgy gondolom, hogy a tüntetők között a nagy részüket érzékelni lehet. Most, hogy időnként újra játszik a Kontroll – például először életünkben voltunk Orfűn is –, látjuk, hogy az akkori közönség, az a szubkultúra most is inkább afelé hajlik, hogy ne tűrje a hatalmat, nem akar ilyen hazug életjátszmákban benne lenni. Együtt élhettük át azt az időszakot, amikor minden megváltozott – hogy mégis minden megváltozott, miközben úgy tűnt, hogy semmi nem fog változni. Erőt adtunk egymásnak.
Rólunk sokan azt mondják, hogy ha ti nem lettetek volna, hogy rajtatok nőttünk fel. A legjobb az, hogy a gyerekeiknek átadják a zenét. Nem tudom, mit tudnak a gyerekek arról a korszakról, de sok kamasz és huszonéves van az Ági és a Fiúk-, Kontroll- és az Európa Kiadó-koncerten is. Nemcsak az a régi kemény mag, hanem akik gyerekkorukban ezt hallgatták, mint a Zsófi is, ilyen zenéket, Iggy Popot, David Bowie-t, Kontrollt.
Nem nagy meglepetés, hogy vannak, akik nem lettek öreg fejjel is legalább annyira renitensek, hogy tüntetgessenek, hanem konszolidálódtak. Nem hiszem, hogy ebből a szempontból ne lenne tipikus, ahogy viselkedik a magyar társadalom. ’68 után mi lett Párizsban? Most olvastam a friss Nobel-díjas írónő könyvét (Annie Ernaux – K. Gy.). Végigviharzottam rajta, ahogy ő végigviharzik az Évek című könyvében több évtizeden. Nyolcvanéves. Szépen leírja, hogy ’68 májusa után azt hitték, hogy jövő májusban folytatódik. És nem.
Az Ági és a Fiúk együttes Ági 66 című új turnéja januárban indul. A Nirvánia után sorozat új podcastjai keddenként kerülnek ki oldalunkra. E heti vendégünk Kistamás László volt. A többi epizódot itt tudják meghallgatni.
