Vasárnap több mint 237 ezer vakcinát adtak be Angliában és az egyiket én kaptam. Az értesítő SMS csütörtökön jött a háziorvosomtól. A megadott linken több időpont közül választhattam, de azonnal lecsaptam a legkorábbi, vasárnapi lehetőségre. Szvetnik Endre írása.
„Végre! Ez egy lépéssel közelebb visz a normális élethez” – mondtam magamnak.
Közben csütörtökön egy órán belül elkezdtek szállingózni az újabb hírek az AstraZeneca-szérum körüli gondokról: bár nincs bizonyított kapcsolat a védőoltás és a potenciális trombózis között, 3 északi ország leállította az AZ-vel történő oltásokat és ezzel követték Ausztriát, a három balti államot és Luxemburgot. Thaiföld is felfüggesztette egy időre az oltóanyag használatát.
Akkor most menjek „oltakozni” vagy sem? – kérdeztem magamtól, mert szinte teljesen biztos voltam benne, hogy AstraZenecával fogadnak majd. Inkább megyek, amúgy egészséges vagyok, nem félek – győztem meg magam.
Jó szervezés, barátságos önkéntesek
Amikor megérkeztem a London északi részén található oltóközponthoz, egyből mély benyomást tett rám a szervezés. A britek néha katasztrofálisan kommunikálnak, de az embereket jól tudják sorba állítani és terelni.
Két biztonsági ember már 20 méterről kiszúrt az utcán és udvarias karmozdulatokkal navigált be a rendelő előtt felállított „triage”-sátorba.
Itt jókedvű önkéntesek fogadtak. „Hű, de sok ma a ’68-aska” – jegyezte meg a születési dátumom kapcsán Maria, akiről kiderült, hogy civilben az egyik országos napilap szabadúszó riportere.
„Nézd, itt a cikkem az antivaxerekről... Amúgy hová valósi vagy?” – érdeklődött, majd amikor kiderült, hogy magyar vagyok, akkor odabólintott a mellette ülő hölgynek, aki – kicsi a világ – honfitárs volt.
Miután Maria kikérdezett, hogy kaptam-e az elmúlt hónapokban valamilyen vakcinát, volt-e valaha allergiás reakcióm oltásokra és feltett még néhány további kérdést, a Magyarországról érkezett Erika elmondta, azért vállalta ezt az önkéntes munkát, „mert jobb, mint napközben otthon ülni a kényszerszabadság miatt”.
Nem úgy történt, ahogy számítottam rá
A csevegésnek vége szakadt, mivel mások is vártak a sorukra mögöttem. Az önkéntesek szépen betereltek a rendelő épületébe, ahol a padlóra tett matricák biztosították, hogy az emberek betartsák az előírt távolságot.
3 perc várakozás után beinvitáltak az egyik helyiségbe, ahol egy Beyoncé-kinézetű hölgy elmondta, hogy „ma az AstraZeneca vakcinával oltunk. Elfogadja? Csak azért, mert voltak, akik elutasítják”.
„Már készültem, hogy ezt kapom, persze!” - mondtam, miközben levettem a pulóveremet.
„És balkezes vagy jobbkezes?” – kérdezősködött tovább – „csak mert kicsit nehezebb lesz azt a karját mozgatni, úgyhogy ha jobbkezes, akkor javaslom, hogy a balba adjuk. Ez az izomba megy ugyanis”.
Erre is rábólintottam, de közben lelki szemeim előtt azt láttam, ahogy belém döfnek egy négycentis tűt. A nővér szúrós szemmel rám nézett, bár éreztem, hogy húz: „Maga ideges?”
„Hát, volt, hogy régen elájultam a fogorvosnál, amikor megszúrt” – magyaráztam, mire kaptam egy „azért-magából-többet-néztem-volna-ki” típusú, szánakozó mosolyt. „Nézze csak, hogy mi megy a folyosón!” – vetette közbe és azzal megszúrt.
Maga a dolog talán egy másodpercig tartott és nem éreztem semmit. Utána a nővér kiállította az igazolást, rajta a vakcina sorozatszámával és elmondta, hogy a brit oltási gyakorlat értelmében a második dózist 3 hónap múlva kapom meg.
Elmondta még, hogy a hétvégén minden nap átlagban kétezer embert oltottak be ebben a központban, viszont hétközben kevesebben jönnek. Elbúcsúztunk és a személyzet egy másik tagja kedvesen kiterelt az utcára az épület másik ajtaján át.
Van, aki felületesnek tartja a briteket, de a mindennapi, apró kedvességek az egyik dolog, amiért jó itt élni – jegyeztem meg magamnak.
Összehasonlító elemzés: ki mit kapott és hogy van?
A baráti kör WhatsApp-csoportjában közben élénk beszélgetés folyt arról, hogy ki, mikor és milyen vakcinát kapott.
Az astrás táborba került sorstársak egyike elmondta, hogy „volt egy fejfájós és lázas éjszakám” egy másik pedig hogy „körülbelül 12 órával az oltás után kezdtem magam rosszul érezni”. Hát jó, akkor a délutáni Arsenal-meccset még normálisan meg tudom nézni – nyugtattam meg magam. (Ó, és kivételesen győztünk, ennél már nem is lehetett volna jobb a nap.)
A rosszullét végül elkerült, bár éjszaka én sem aludtam túl jól, reggel pedig nálam is jelentkezett a gyengeség, a hőemelkedés és az enyhe karfájás.
Ezeket a tüneteket hívják a briteknél „man flu”-nak, arra utalva, hogy egy férfi ilyenkor beteget jelent, miközben a nők megvonják a vállukat és bemennek dolgozni.
Késő délutánra elmúlt a rosszullét.
Közben jöttek a hírek, hogy további országok függesztették fel az AstraZeneca-oltásokat néhány vérrög-képződéses eset nyomán. Azzal nyugattam magam, amit a brit gyógyszerészeti és egészségügyi felügyelőszerv mondott: 11 millió Nagy-Britanniában beadott AZ-dózis után, nincs olyan adat, hogy gyakoribb lenne a trombózis, mint ami amúgy is előfordulna a lakosság körében.
Szeretne mindent megtudni az oltásokról? A tények érdeklik közérthetően? Látogasson el kifejezetten a válaszokra létrehozott aloldalunkra!
