Április közepén jön az EU első válasza a Trump által bejelentett büntetővámokra. A legújabb, plusz húszszázalékos tarifával együtt már 380 milliárd eurónyi, az USA-ba irányuló európai export esik büntetővámok alá, a korábbi hétmilliárdról 81 milliárd euróra növelve a tételt.
A beruházások, főleg az állami beruházások lefulladása miatt hitelből pörgetné fel a kormány a gazdaságot a választásokig; ehhez keres tízmilliárd eurónyi kedvezményes árú forrást – értesült a Szabad Európa. Cikkünk megjelenése után a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben cáfolta értesülésünket.
Az Európai Parlament állandó magyar jelentéstevője szerint Orbán Viktor rendőrállamot épít Magyarországon. Az utóbbi időben megszaporodtak a hangok, amelyek a magyar kormány szavazati jogának megvonását sürgetik, főleg a 7. cikk szerinti eljárás kreatív értelmezése révén.
Pontokba gyűjtöttük, hogyan befolyásolta politikai szabadságjogainkat a NER tizenöt éve. Írásunk második részének végén mindezt igyekszünk elhelyezni a vezérdemokráciák és a választási legitimáció sajátos viszonyrendszerében is.
Már pedzegette a kormány a kilépést a szervezetből, amelynek tavalyig még magyar tagja is volt Kovács Péter bíró személyében; Trump amerikai elnök korábban a bíróság szankcionálásáról döntött. Benjámin Netanjáhú szerdán kezdődő budapesti látogatása is aktuálissá teszi a magyar tagság kérdését.
A Fidesz lényegében minden választásra új választási jogszabályokat készít, már a gyülekezési jogot is érdemben szűkíti, a szuverenitásvédelem ürügyén pedig a polgárok önszerveződési törekvéseit hűti le. Pontokba szedtük, hogyan befolyásolta politikai szabadságjogainkat a NER tizenöt éve.
Sok időbe telik, mire Töröcskei István után újabb oligarcha kerül rács mögé: úgy tudjuk, megvan a kiválasztott az építőiparból. Meggyengült Habony Árpád, Matolcsy aduja viszont erősebb Orbán ÁSZ jelentésénél, de csak szabad elvonulásra elég. Hétfői cikkünk újraközlése egy állítás helyreigazításával.
Nem kérhetnek minket arra, hogy ne ünnepeljük meg az egyenlőséget, hogy ne ünnepeljük meg azt, hogy mi, magyarok ennyire sokszínűek vagyunk, mert ez is Magyarország része - mondja Kanicsár Ádám LMBTQ-újságíró a Pride betiltásáról.
A Miniszterelnökség 28 éves női alkalmazottjának kezében robbant éles kézigránát az újdörögdi hadgyakorlaton, tart a vizsgálat, személyi felelős nincs. Újabb tüntetésen követelték a gyülekezési törvény módosításának visszavonását. Hepatitis A-járván tombol az országban. A hét híreiből válogattunk.
Európa-szerte mintegy 4,3 millió ukrán menekült térhetne vissza hazájába, ha sikeresek lennének a béketárgyalások, de sokan közülük már nem akarnak hazamenni.
Alapelveket és feladatokat határozott meg az 1992-es riói környezetvédelmi konferencia, amely a biológiai sokféleségről szóló egyezmény elfogadásával ért véget. A Szabad Európa Rádió akkori műsora körképet kínál a környezet megmentéséért tett, harminc évvel ezelőtti nemzetközi erőfeszítésekről.
„Nem lapítani kell, hanem szivárványba öltöztetni a várost” – a héten újra tüntettek a Pride-ot betiltó törvény ellen. Bemutattuk a borsodi Teresztenyét, amit a polgármester próbált cigánymentessé tenni. Megtudtuk, a Miniszterelnökség egyik fiatal női munkatársa kezében robbant fel egy kézigránát.
Továbbiak betöltése