Sok másként gondolkodónak és újságírónak kellett elmenekülnie Oroszországból az ukrajnai invázió 2022-es megindítása után, ezzel a karrierjüket is feladni kényszerültek. Sokan azóta fizikai munkát végeznek új hazájukban.
Tajvanon igyekeznek levonni a tanulságait annak, ahogy Ukrajna ellenállt az orosz támadásnak, miközben a helyi polgári védelem felkészül a sziget esetleges kínai inváziójára.
Március 20-án Kocsani városának temetőjében vettek búcsút a gyászolók a Pulse éjszakai klubban keletkezett tűzben elhunyt 59 fiataltól, akik közül sokan tizen- vagy huszonévesek voltak. A tragédia indulatos tiltakozásokat szült: sokan a helyi tisztviselőket hibáztatják a történtekért.
Bő két héttel Matolcsy György jegybankelnöki mandátumának lejárta után indult csak nyomozás a nemzeti bankos alapítványok ügyében. Az alapítványokba 266 milliárd forintnyi közpénz folyt be 2014-ben. Már akkor furcsállta a jegybanki felügyelő bizottság a tranzakciót, mégsem indult nyomozás.
Kövér László a Parlament elnöke óriási pénzbírságot szabott ki a Pride betiltását célzó törvényjavaslat keddi szavazásán tiltakozó képviselőkre. A momentumos képviselők 70, Hadházy Ákos pedig 12 millió forintos büntetést kapott.
Összecsapások törtek ki március 20-án Törökországban a rendőrség és a tüntetők között, amikor ezrek vonultak az utcára az isztambuli polgármester, Ekrem Imamoglu őrizetbe vétele miatt. A tiltakozók szerint ez súlyosan demokráciaellenes lépés volt a török kormány részéről.
Az árrés maximalizálásáról, a Pride-ról és Ukrajna uniós csatlakozásáról beszélt a kormányfő a Kossuth rádióban. Brüsszelben nyilatkozott, egy nappal azután, hogy az állam- és kormányfők csúcstalálkozóján egyedüliként ismét megvétózta az Ukrajnáról szóló közös nyilatkozatot.
Ukrajna azzal vádolta Oroszországot, hogy március 18-án csapásokat mért energetikai infrastruktúrájára, néhány órával azután, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök Donald Trump amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében vállalta az ilyen támadások leállítását.
Az Európai Bizottság arra kíváncsi, hogy nyújtott-e tiltott állami támogatást a kínai állam a BYD magyarországi beruházásához. A magyar állam, noha más autóipari beruházásokat mindig bőkezűen támogatott, ezúttal csak infrastruktúra-fejlesztési támogatásról döntött 46 milliárd forint értékben.
Az amerikai külügyminisztérium „katasztrofális csapást” mért azokra az erőfeszítésekre, amelyek révén dokumentálni igyekeztek az orosz háborús bűnöket – mondta a Yale Egyetem nyomozócsoportjának vezetője. A csoport nem kap több pénzt, ezért kénytelen bezárni.
A Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió beperelte a felügyeletét ellátó Egyesült Államok Globális Médiaügynökségét (USAGM), valamint a USAGM tisztviselőit, Kari Lake-et és Victor Moralest, hogy megakadályozzák az RFE/RL szövetségi támogatásának megszüntetésére irányuló kísérletüket.
Lánczi Tamás a 24.hu, a 444.hu és a Telex kérdéseire azt mondta, megvannak a bizonyítékaik arról, hogy az említett online lapok „nagyrészt külföldről finanszírozottak”, de azt nem árulta el, mik ezek és honnan származnak.
Továbbiak betöltése